A Jézus Krisztus Szupersztár sosem volt a kedvenc Webber-darabom, de mégis eléggé hozzám nőtt, hisz számtalanszor láttam a filmet, különböző előadások felvételeit, sőt számos színpadi produkciót élőben. Legutóbb épp a minap a szolnoki Szigligeti Színházban, illetve az év első napjaiban a Madách Színház színpadán. Amikor a Szigligeti bejelentette, hogy idén húsvétkor színre viszi a klasszikust, tudhatta, hogy nem lesz könnyű dolga, hisz nem kerülheti el az összehasonlításokat a Madách szeptemberi premierjével. S hogy ez így is legyen, most megkapják tőlem.

©Madách Színház

Ha egyazon darabot lehet két teljesen eltérő módon színre vinni, akkor az megtörtént. A Madách előadása új megközelítést ígér; Júdás főhősként lép elő, kivetítők teremtenek hangulatot, látvány és modern technikák: tehát mint minden eddigi bemutató, sőt ha valaki látta az ezredforduló környékén bemutatott felújítást a Broadwayn, akkor az pontosan tudja mire számítson. A szolnoki előadás ezzel szemben nem akar újat mutatni, reneszánsz szemszögből, reneszánsz képzőművészeti alkotásokat megidézve próbálja képekben bemutatni Jézus utolsó napjait, Júdást nem akarja felmenteni, csak éppen elmondja indítékait, s ezzel teljesen új, eddig nem látott köntöst ad a rockoperának. Tehát ha így nézzük, a Szigligeti Színház kitett magáért, hogy kiállja az összehasonlítás próbáját.

A Madách produkciója 2010. szeptember 17. és 19. között mutatkozott be hármas szereposztásban, hosszú előkészületek után. Az előadás hanganyaga idén tavasszal jelent meg két CD-n. Az előadás egyik érdekessége, hogy Miklós Tibor – aki annak idején is lefordította – most új fordítást készített a darabhoz. Hogy miért volt szükség az új fordításra, azt már sokszor elmagyarázta, erre nem is térnék ki. Ami viszont az eredményt illeti, biztosak lehetünk benne, hogy az új változat sokkal jobban illeszkedik az eredeti dalszövegekhez, néhol kifejezetten bravúros megoldásokkal. Viszont az angol más nyelv, más kultúra, s így a darab is angolszászabb lett az új szövegtől, ami viszont nem biztos, hogy jó. Az első fordítást Miklós Tibor még fiatalon készítette, ugyanabból az ösztönösségből, amiből Andrew Lloyd Webber a zenét, Tim Rice pedig az eredeti szövegeket írta. Így legyen bár ez az én hibám, úgy érzem, a régi szövegek jobban illettek a darab légköréhez, az újak pedig néhol igencsak öncélúan lettek újak.

©Madách Színház

Ami a színészgárdát illeti, a Madách Színháznál nem érhet minket meglepetés, Szirtes Tamás rendező a szokásos csapattal dolgozott, így csak egy-egy színészre térnék ki. Rögtön a címszerepnél kiemelendő Feke Pál, akihez nagyon illik a szerep, őt már korábban is láttam Jézusként, itt is a formáját hozza. Rajta kívül még Csengeri Attila és Tóth Attila játssza a címszerepet, akik közül viszont értetlenül vettem tudomásul, hogy az utóbbi előadásában került a CD-re bonus trackként a Getsemáné, és nem az előbbit hallhattuk, pedig sokkal jobban teljesít szerintem – mind hangilag, mind színészileg. Júdást a CD-n Serbán Attila énekli, aki mesterien alakítja a figurát a színpadon (őt sem először láttam ebben a szerepben), viszont hangilag Varga Lajoshoz jobban illenek a dalok. A Pilátusok közül megemlítendő Sasvári Sándor, aki nem is olyan régen még Jézust játszotta, mely alakítását a korábbi CD-kiadványok közt is megtalálhatjuk (most Pilátus dalait is vele rögzítették); Szerednyey Béla pedig Heródes szerepében lubickol, kinek dalát a CD-n Nagy Sándor előadásában hallhatjuk.

Az Alföldön szintén kifejezetten jó első szereposztást sikerült összehozni, Dolhai Attilával Jézusként, Kálmán Györggyel Júdásként, Hüse Csabával Pilátusként (még egy színész akit korábbról ismertem a mostani szerepében), Gábor Gézával Kajafásként, Dósa Mátyással Péterként és Kalapács Józseffel Simonként (bár Simon szerepe alapvetően egy táncos–énekes szerep, de ettől most tekintsünk el). És egy legalább ugyanennyire súlytalan másodszereposztást (Bot Gábor – Jézus; Barabás Botond – Kajafás; Kripolszky Péter – Simon). Ebből a második csapatból igazán csak Vári-Kovács Pétert érdemes kiemelni, aki Júdásként kiváló színészi teljesítményt nyújtott, és Király Attilát, aki Pilátus szerepének eljátszása mellett a darab koreográfusa is volt. Ami még érdekes a szolnoki produkcióban, hogy kiosztottak pár olyan szerepet is, ami benne sincs a darabban, például Máriáét vagy Pilátus feleségéét. Ők néma szereplőkként voltak jelen a színpadon, mindannyiuknak megvolt a maga feladata, ellenben az idő nagy részében Radó Denise rendezőnő látványosan nem tudott velük mit kezdeni.

©Szigligeti Színház

Emellett Szolnokon minden szerep külön személyre volt kiosztva (nem az apostolok játszották a papokat, megvolt a tizenkét apostol és mellettük a jeruzsálemiek is), ami sokat segített a produkciónak, sosem volt olyan érzésem, mint a Madáchban: hogy „olyan kevesen vannak a színpadon” a tömegjeleneteknél. Bár erre biztosan az is rásegített, hogy a Szigligeti színpada számottevően kisebb. Amit a szolnoki szereposztásban viszont furcsálltam, hogy a démonokat miért angyalnak öltözött kisgyerekek játsszák.

A Jézus Krisztus Szupersztár alapvetően egy rövid darab (Webber többi korai művéhez hasonlóan), és ez nem is baj, bár a Madách előadásának szünetében igencsak nézegettük az óráinkat, hogy „jé, már vége a felvonásnak?!”, viszont a Szigligetiben ilyenről szó sem volt. Valahogy megoldották, hogy a másfél órás darab két óra húsz percig tartson. Ennek az egyik oka, hogy picit megtoldották, így például az előadásban szerepelt a „Then We Are Decided” című dal a „Más lettél (Strange Thing Mystifying)” és a „Minden nagyon jól van (Everything's Alright)” között, melyet az 1974-es film számára írtak, de a színpadi produkciók nem vettek át egy egyszerű okból: nagyon nem illik oda. (Itt jegyezném meg, hogy milyen nehéz kiénekelni érthetően, helyesen azt, hogy „hunyd le hát két szemed”, bár a „close your eyes, close your eyes” se kutya.) Másik forrása a hosszabb játékidőnek pedig az időhúzás lehet. Rácz Márton (egyébként fantasztikus) karmester olyan szüneteket és kivárásokat engedett, ami sajnos a zenedramaturgiának is kárára vált, hisz zeneileg vagy tartalmilag összefüggő blokkok közben is engedte a közönséget egész sokáig tapsolni. Mondanom sem kell, hogy Kocsák Tibor a Madáchban végig feszesre fogta az előadás tempóját. Érdekesség, hogy Zádori László, a szolnoki előadás zenei vezetője és első karmestere, a Madách Szupersztárjában is karmester, váltásban.

©Szigligeti Színház

Ha már említettem betoldott dalokat, a másik később írt, de aztán a darabhoz csatolt dal, a „Kezdhetnénk-e újból? (Could We Start Again Please?)” is érdekes eltéréseket mutatott. Mint ahogy a többi elemnél, Szirtes Tamás ezt dalt is a korábbi produkciók szellemében álmodta meg: itt konkréten a filmet idézte meg a kivetítőkkel, s a dalt az egyre növekvő csapat szemben állva a közönségnek énekelte, míg végül a kép újra Mária Magdolnára szűkült. Ezzel szemben Radó Denise inkább értelmezni próbálta a számot: a dal (kicsit furán) Mária Magdolna (Kertész Marcella) és Péter (Dósa Mátyás) duettjére egyszerűsödött, kórus nélkül, ellenben dramatizálódott. A kettős a katonák elől bujkálva (bár ez a bujkálás néha már túlzott) látja Krisztus meghurcoltatásait, s a dalt, ahogy azt eleve megírták, neki éneklik. Amiben viszont új tartalommal töltötték meg, az az, hogy miután Krisztust elvezették, az utolsó versszakot már Júdáshoz intézi Mária Magdolna és Péter, s ez az erős jelenet kellő alapot ad az ezt követő „Júdás halála (Judas' Death)”-hoz.

A szolnoki produkció egyébként is erős képteremtésben, ami főleg a reneszánsz művészetre való hagyatkozásnak köszönhető, ám ez némileg fel is darabolja az előadást. A nyitány például a gyermek Jézus utáni keresést, vadászatot jeleníti meg, a darabot pedig a pietà zárja, de végig festményszerű, antirealisztikus marad. Ezzel szemben a budapesti előadás modern-eklektikus megközelítési módja sokkal közelebb hozza, egybeforrasztja, átélhetőbbé teszi a történetet.

Ennek a modern látványvilágnak egyik meghatározó eleme a néhány kötelező állványzatból és a kivetítőkből álló díszlet, ami Rózsa István munkája. Korábban már említettem, hogy mennyire hangsúlyos a látvány a produkcióban, ellenben a díszlet mégiscsak inkább az átélhetőséget segítő stilizációhoz ad hozzá, mint a showlátványhoz, hiába próbálkozik. Ez utóbbi célból az előadás lehet jobban járt volna egy, a Madáchban megszokott Kentaur-díszlettel (Az Operaház Fantomja, József). Csík György díszlete Szolnokon sokkal realisztikusabb, bár ott is van egy szörnyen használt kivetítő a háttérben (én majd leestem a székről, sajnos úgy nevettem rajta). A Madáchban ilyen probléma alig akad, ott jól ki tudták használni a kivetítőket, egyedül a Getsemáné instrumentális szekciója alatt sajnáltam, hogy nem segített rá a látvány a gondolatiságra, hisz az a pár néma másodperc a darab csúcspontja, amikor Jézus mindent újraértékel, jelenése van, és átlép emberi mivoltán – ahogy ezt a filmváltozatban is láthattuk. Ugyanez a pár másodperc számomra a Szigligeti előadásának egyik szomorú pillanata volt, hisz az ottani Jézusok beleénekelnek ebbe a rövidke instrumentális blokkba, ami kiöli a dal üzenetének egy részét. Itt nem a színész énektudását kell fitogtatni, felé kell annak emelkedni, és hagyni, hogy a színészi játék és a dramaturgiai csúcspont megtegye, amit a hangi játék csak elront. (Sajnos ez vonatkozik a Madách CD-jére is.)

©Madách Színház

Hasonló problémám volt még a szolnoki utolsó vacsora végén az apostolok részeg idétlenkedésével, amely megölte a feszültséget. Maga a refrénszöveg, amit énekelnek, eleve naiv és humoros, de az a feszültséget építi, amit a színpadi ökörködés rossz dimenzióba vitt el. Szintén hiányzott nekem Heródes a korbácsolásjelenetből, hisz a szereplő szerves része annak (ahogy volt a Madáchban is).

Mindezektől eltekintve a szolnoki Szigligeti Színház jó előadást hozott össze, csak ha az embernek van összehasonlítási alapja, könnyen keserű szájízzel távozhat, hisz tudja, sokkal jobban is lehet csinálni. Ettől függetlenül nagy dicséret illeti őket az új gondolatokért és az egyedi megoldásokért. Ezzel szemben a Madách produkciójában nehéz csalódni, profi munka, akkor is szórakoztat, ha számtalan bemutatót látott már az ember. Ott viszont új elképzeléseket hiába vár a néző.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.