Mondhatni Viasat3–nézők 1:0… Legutóbbi beszámolóm óta két újabb Beugró-jelölt mutatkozott be a Centrál Színház színpadán, s így a televízió képernyőjén. És egyre jobban bemutatkozik a negyedénél járó hetedik évad iránya is. ©Filmservice A két új…

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice először bemutatott műve a József és a színes, szélesvásznú álomkabát (Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat) volt. Ez volt az első bibliai témájú művük is. Mindez 1968-ban egy negyedórás popkantáta keretében. A siker hamar szárnyára…

akacteastab 2011. március 15. 13:55

Farewell to The Stripes

Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy a The White Stripes weboldalán megjelent a zenekar feloszlását bejelentő közlemény. Egy hónap nem nagy idő, ha az ember kedvenc zenekarát siratja, de már elég ahhoz, hogy józanul és hideg fejjel értékeljük a banda e – véleményem…

2011. március 4-én, pénteken láthatta először a nagyközönség a szolnoki Szigligeti Színház legutóbbi premierjét, Schiller Ármány és szerelem (Kabale und Liebe) című klasszikusát, melyet nekem két nappal később, hatodikán volt szerencsém megtekinteni. Az igazat megvallva a…

bM 2011. március 12. 12:29

Beugró plusz egy kis reality

Szurdi Tamás és Kapitány Iván régi, jól bevált receptjét újította föl a minap. Az eredeti recept úgy hangzott, hogy végy egy színpadot, négy színészt, négy széket, egy műsorvezetőt, különböző improvizációs játékokat, kulturált humort, vedd fel az egészet egy…

A finn csellistákból álló Apocalyptica azon kevés külföldi zenekarok egyike, akik szívesen és gyakran járnak Magyarországra. A magyar rajongók a banda legújabb, 7th Symphony című albumának kiadása után is biztosak lehetek abban, a finnek ezúttal sem feledkeznek meg róluk. 2011.…

„Nem tudhattam, hogy egy verembe verem be!” Gyermekkorom egyik jelentős változója volt A dzsungel könyve című Dés–Békés–Geszti darab CD-kiadványa. Persze nem annyira, mint A padlás, de így is épp elég érzelmi kötelék fűz hozzá. A padlással ellentétben a…

akacteastab 2011. március 7. 15:12

Sting 2.0

A rock- és popsajtó váratlan, ámde örömteli esemény hírétől hangos: Sting 2010. novemberi koncertje után 2011. június 30-án a Symphonicity Tour keretén belül ismét hazánkba látogat. Sem a helyszín, sem a szereplők nem változtak, hiszen Sting – a nagy érdeklődésre és…

2 komment

Címkék: koncert sting

Gondolom, sokaknak nem kell bemutatni Fred Stroppel amerikai író Sors bolondjai (Fortune's Fools) című vígjátékát. Az 1995-ös off-Broadway-darab 2000. június 16-án érkezett a Madách Kamarába, majd egy mozgalmas évtized után 2010. február 27-én felújítva (revival) a Madách…

bM 2011. március 7. 09:15

Helló, világ!

Kedves Látogatók! Örömmel jelenthetem, hogy ezzel a bejegyzéssel 2011. március 7-én megnyílt az onstage.blog.hu, azaz az onlinestage blog, melynek célja, hogy pár, az előadó-művészetet kedvelő, de az Élet által ezer más irányba sodort fiatal megoszthassa véleményét,…

süti beállítások módosítása