bM 2011. április 14. 21:22

Kalandos Alföld (frissítve)

Márai Sándort valószínűleg mindenki ismeri. Ha másért nem is, azért mert A gyertyák csonkig égnek és a Halotti beszéd középiskolai tananyag. Viszont lévén szó egy manapság igencsak népszerű művészről, szerencsére sokan azért ennél többet tudnak róla. Tehát azt már említettük, hogy regényíró és költő, de akik tisztában vannak életrajzával, azt is tudják, hogy újságíró s – ami számunkra most a legfontosabb – drámaíró is volt. Talán (de 2011-ben biztosan) legnépszerűbb drámáját a Kalandot 1940-ben mutatta be a Nemzeti Színház.

S most, hetven-hetvenegy évvel később miért írok én erről a darabról? Amiért három egymástól független elmében megfogant jóformán egy időben az ötlet, hogy bemutassa a Kalandot, ugyanazt, de mindhárman eltérő közegben.

Kaland a Szín-Mű-Helyben
©Szigligeti Színház

Érdekes továbbá az is, hogy a három bemutatóból kettő az Alföldön történt: a szolnoki Szín-Mű-Hely otthonos stúdió jellegű színpada pont az ilyen drámákhoz való, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig nagyszínpadára vitte el a történetet; a harmadik bemutató viszont a nagyvásznon fog történni.

A Kaland a Szín-Mű-Hely első évadának negyedik bemutatója volt, 2011. január 15-én. Az előadást Málnay Levente rendezte, és olyan művészek adták elő, mint Mécs Károly, Huszárik Kata, Gombos Judit, Király Attila és Karczag Ferenc. Nekem az ezt követő napokban volt szerencsém látni, ekkor ismerkedtem meg a művel. Rám az ilyen kis terekben tartott előadások különösen nagy hatást tudnak kifejteni, ezzel a nagyszínpadon szinte csak Shakespeare vetekedhet. Már a nézőtérre érve megfogott a darab kifejezetten márais világa, hisz a díszletet (képen fent) nagyon jól eltalálta Juhász Katalin díszlet- és jelmeztervező. Aztán elindult az előadás és vitt magával; vitt magával a történet, vittek magukkal a szavak. A színészeken is érződött, hogy kiváltképp megihleti őket a dráma. Érdemes kiemelni az Annát játszó Huszárik Katát, ki egy pillanatig ki nem esve szerepéből, minden arcrezdülésével tovább és tovább építette karakterét. Kár, hogy mostanában kevesebbet látjuk a nagyszínpadon.

Mécs Károly és Huszárik Kata
Mécs Károly és Huszárik Kata (©Szigligeti Színház)

Jó volt látni Mécs Károlyt is az orvostanár Kádár Péter szerepében. Jelenlétével mindig betöltötte a színpadot, azonban sajnos többször is tévesztett szövegében, ami viszont néhol számomra szinte még átélhetőbbé tette a darabot. A harmadik főszereplő (dr. Zoltán) a mindig kiváló Király Attila volt, akiben ez alkalommal sem kellett csalódnom. Időközben fülembe jutott a hír, hogy a 2011/12-es színházi évadban a bemutatóból bérletes előadás lesz a Szigligeti Színház nagyszínpadán – kíváncsian várom, ott hogy fog mutatni a rendezés. A bemutatóról rövid összefoglalót készített a Szolnok TV hírműsora is:

Mint minden történet, a Kaland is némileg másképp mutat a nagyszínpadon. A Móricz Zsigmond Színház március 19-én mutatta be Hargitai Iván rendezésében, Puskás Tivadar, Horváth Margit, Széles Zita, Illyés Ákos és Fazekas István szereplésével. A dráma a nagyobb térben, nagyobb távolságokon nehezebben éri el a nézőt, így az alkotók úgy döntöttek, hogy a darabot megtoldják egy narrátorral: Gosztoda Adél egy szobalányt játszik a színpadon, aki néha egy két háború közti slágerre fakadva segít interpretálni a történteket. Ezen kívül a drámára a sokszor használt eszköz is rásegít, amikor a tetőponton egyszer csak stilizálódik a díszlet (felemelkedik a háttérben látható üvegfal).


©Móricz Zsigmond Színház

A produkció tehát kihasználja azt, amit a nagyszínpad elbír egy ilyen dráma esetében. Hogy ezekre miért volt szükség, a szolnoki előadás tükrében talán még nem értené a néző, de szerencsére a rendező álláspontját a YouTube-on is megosztotta:

A harmadik bemutatóra viszont még várnunk kell az őszig. A filmváltozatot Sipos József rendezi (aki az Eszter hagyatékát is rendezte), a főbb szerepekben pedig Gerd Böckmann, Marozsán Erika és Csányi Sándor látható majd, de feltűnik még Törőcsik Mari, Nagy-Kálóczy Eszter, Kautzky Armand és Pogány Judit is. Érdekes, hogy a film forgatása egybeesett a szolnoki produkció bemutatójával.

Így már csak egy tartozásom maradt, hogy megválaszoljam, miért is írok én erről a darabról, azaz miért is ilyen népszerű 2011-ben ez a dráma. Lássuk be, sem Hargitai Iván szavai, sem akármelyik videó igazán arról vall, hogy a ’szappanoperai cselekménnyel’ bíró, ’hibásan’ megírt darab annyira a mai színpadokra, mi több a filmvászonra lenne való. Mit rejt a szappanoperai cselekmény? Egy sikeres orvost elhagyni készül felesége az orvos tanítványáért, aki különben a szintén ott dolgozó doktornőt szerette nemrég. Tényleg annak hangzik, ugye? Csak ne feledkezzünk meg arról, hogy itt valódi, motivált, részletesen megrajzolt szereplőkről van szó, s a klisésnek hangzó történetből kifutó cselekmény végül már korántsem telenovellás fordulatokat vesz. Én személy szerint az írást sem látom hibásnak. Olyan mint bármely Márai-mű, amit más rossznak vélt, szerintem bravúr.

A darab egyébiránt teljesen aktuális, korszerű illetve időtlen témákkal foglalkozik: család vagy karrier, pénz vagy tudományos munka, hűség vagy kaland? Feladjam reményeim, hogy biztonságot teremtsek a szeretett nőnek, még ha így kevesebb időm is marad rá? Elengedjem feleségem szerelmével, vagy ragaszkodjam hozzá, hisz jogomban áll? Van megoldás? Mindenképpen elgondolkodtató, tartalmas drámával van dolgunk.

Végezetül itt a Filmhu kisfilmje a forgatásról:

A bejegyzés trackback címe:

http://onstage.blog.hu/api/trackback/id/tr392814893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.